Központi felvételi eljárás – 2. szakasz

Tisztelt Érdeklődők!
A központi írásbeli dolgozatok megírásával véget ért a 2022/23-as felvételi eljárás első része. A diákok a múlt héten megtekintették a dolgozatokat, most az észrevételezett dolgozatok felüljavítása zajlik. A hatodikos diákok esetében a megtekintéskor már átadtuk az értékelő lapokat. A nyolcadikos diákoknál az értekelőlapokat az általános iskolájukba küldjük meg postai úton (az észrevételezett dolgozatok esetében az esetleges módosítások átvezetése is meg fog már jelenni).
FONTOS: Azzal, hogy a diák megírta a központi írásbeli dolgozatot és megkapta az értékelőlapját nem azt jelenti, hogy ezzel már jelentkezett is az adott középiskolába!
A következő, második része a felvételi eljárásnak, hogy a központi eredmények és a hozott pontok (féléves, év végi eredmények, jegyek) tükrében a szülők és a diákok jelentkeznek a kiválasztott középiskolákba. A szülő/gondviselő a diákkal együtt több középiskolát is megjelölhet. A sorrend kialakításánál azt ajánljuk, hogy elsőként azt az iskolát jelöljék meg, ahová a diák a legszívesebben menne.
A nyolcadikos diákok esetében ezt jellemzően az általános iskolák elkészítik a jelentkezési lapokat és a tanulói adatlapot is és továbbítják is azokat a megfelelő helyekre (adatlapot a győri OH központba, a jelentkezési lapokat a középiskolákba).
A hatodikos diákok esetében a jelentkezést egyénileg, a szülőknek kell elvégezniük. Ehhez az Oktatási Hivatal honlapján megtalálható, digitálisan kitöltendő adatlapot és jelentkezési lapokat kell elkészíteni, majd azokat aláírva kell tovább küldeni a megfelelő irányba. Kézzel kitöltött jelentkezési lapokat nem áll módunkban befogadni!
A kitöltő felület és a hozzá tartozó részletes leírás itt található.
A jelentkezési lapok feladási határideje: 2022. február 18 (péntek) éjfél.
Amennyiben kérdésük lenne a jelentkezéssel kapcsolatosan, kérjük, keressenek minket e-mailben vagy telefonon.
Iskolavezetés