Kommunista diktatúra emléknapja
Iskolánkban második éve a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (https://neb.hu/hu ) munkatársai tartanak előadást az emléknap alkalmából, idén Arató György (https://neb.hu/hu/tag/Arat%C3%B3%20Gy%C3%B6rgy) , tudományos titkár, anekdotára felépített óráján vehettek részt a 11-12. évfolyamos diákok.
Az alaptörténet szerint egy kutató érkezett egy Abaúj megyei faluba, a ’80-as években, hogy halál- gyászfeldolgozás témakörében kutasson. Jóvá lehet- e tenni a veszteséget? Mit jelent az egyéni, személyes és a közösségi élmény? Lehet- e erről a Kádár- korszakban beszélni, mely családokat, hogyan „viselt meg” (mindaz, ami a 20. század történelmi eseményeinek következménye: Trianon, a háborúk, ’56, a gulyás kommunizmus, a legvidámabb barakk- elnyomó rendszerek hatásai, amikor a vallási, lelkiismereti kérdés „másodrendű”)?
A faluban a temetőben kérdezősködött a gyászról, annak rituáléiról a tudósember (kincsesbánya számára, kulturális érték). A falu közepén szerzett szállást, ami valaha tehetős gazdáé lehetett, akkorra elvesztette eredeti fényét. Ott élt három, fekete gyászruhás asszony, akiknél egy hónapot élt. Nem kommunikált velük, anyagot gyűjtött, minden nap megkapta a reggelit, vacsorát (az furcsa volt, hol vannak a férfiak); nem álltak vele szóba.
Egyszer csak nyitva maradt a tisztaszoba, különös módon, és három gyertya fényénél- rózsafüzérrel- imádkoztak, térdepeltek a nők, a gyertyafény három kalapot világított meg. A férfi nem akart intimitások után kutakodni, de a nők feltárták ennek a különös eseménynek az előzményeit.
Hatvan évvel korábbi történéssel indult az eseménysor, melyen végigkísérhető a 20. századi magyar történelem. Az első világháború után egy székely fiatalember érkezett a faluba (a megmaradt székely hadosztályból), Udvarhelyszékről, úgy gondolta, inkább Magyarországon élne. Udvarolt neki, majd elvette a falu legszebb lányát (a családban már akkorra nem volt férfiember), a közösség legaktívabb, sikeres embere lett, tisztelték a gazdaságáért, tartásáért- ő maga harangot is csináltatott, tett a közösségért.
„Áthívta” addigra megözvegyült apját is, unoka is született, de a papa nem bírta az itteni viszonyokat, nem érezte jól magát, az istállóban felakasztotta magát, a pap emiatt nem akarta- először- eltemetni. (Ez az első kalap története, amit a tisztaszobában hagyott, mielőtt a végzetes tettet végrehajtotta.) A második bécsi döntéssel Magyarországhoz került Erdély egy része, ezt ő már nem élhette meg.
Ezt követte a második világháború, a szovjetek terjeszkedése, majd a környező államok „megszállása”. Adatok szerint egymillió asszonyt erőszakoltak meg, 700.000 férfit került hadifogságba, munkatáborba (amelyből közel fele tért haza)- „vesztesek sorsaként”. A székely gazda 1948-ban tért vissza, tízéves fia várta; újra gazdálkodni kezdett állatok, gép nélkül. Egyszer csak megjelentek az agitátorok, a TSZ- rendszert akarták ráerőltetni a falubeliekre, és ehhez a legmódosabb gazdát akarták „becserkészni”, hogy majd a falubeliek követik (ennek áttere a Kisgazda Párt felszalámizálása, a még utolsó önellátó réteg kiiktatása). Bármilyen alantas eszközt képesek voltak akkoriban bevetni, a férfit is megkínozták, aki nem akarta aláírni a beszervezést, nehezen tudták, csak fizikális kínzással, megtörni. Másnap nem ment dolgozni, csak a holttestét találta meg a neje a mestergerendán (a plébános eltemette, ő vágta le a testet.) Ez a második kalap története, melyet a kínzók előtt sem vett le a nagygazda.
1953-ra az addigra tizenötéves fiú osztályozó vizsgán vett részt, pártember előtt, ahol nem vette le a kalapját, sőt, „büdös kommunisták előtt”, ő ezt nem teszi, így kizárták minden magyarországi iskolából, Ózdon lett bányász. 1956. október 23-ai eseményekről értesülve, csákányt és dinamitot bepakolva, érkezett a Magyar Rádió ostromához, többedmagával. Elköszönt a családjától, akik soha többé nem látták. Csak egy kalapot kaptak és egy számot, BV- pecséttel aláírt lapot- kivégezték, felakasztották (valószínűleg). Ez a harmadik kalap története.
Milyen üzenet lehet mindennek? Mimindent tartalmaz ez a történet? Trianon, hadifogság, megküzdés a hitért, kényszermunka, család, talpraállás, hogy a Szovjetúnió legyőzhető, megalázás, kicsapatás, hogy nincs remény, de lehet szabadság, azért küzdeni kell. Számtalan „olvasat”, és az is, hogy emlékezni igenis kell. Nem megoldani kell a problémákat (ha lehet, meg kell próbálni), hanem emlékezni rájuk, hogy ha visszatérnek, felkészülten várhassuk őket. Úgy gondolom, ez a zárszó fontos volt az előadás részeként, amely sok diákot továbbgondolásra sarkall(t), sőt, volt, aki még tovább is beszélgetett az előadóval, akinek köszönjük, hogy megosztotta ezt a történetet velünk.
Horváthné Gyovai Melinda