Diákjaink sikere a „kultúrák párbeszéde” című középiskolai oroszversenyen

Diákjaink sikere a „kultúrák párbeszéde” című középiskolai oroszversenyen

Ebben a tanévben először iskolánk is részt vett a minden évben megrendezésre kerülő „Kultúrák párbeszéde” címet viselő oroszversenyen, melyet a budapesti Orosz Kulturális Központ ír ki középiskolában oroszul tanuló diákoknak.

  • A bolyais diákok kitettek magukért, hiszen 4 versenyszámban összesen 7 tanulónk indult, többen nem csak egy számban.
  • Rajz kategóriában Farsang Flóris (9.D), Bálint Luca (10.C) és Huszár Vivien (11.C) küldött be pályaművet.
  • Huszár Vivien ezen kívül fogalmazás kategóriában is indult.
  • Színpadi előadás (jelenet) kategóriában iskolánkat egy öt fős csapat képviselte az országon versenyen. A szerepeket Farsang Flóris, Pieczka Zsuzsanna (9.D), Séra Nóra (9.B), Oláh Anna (10.C) és Orbán Bence (10.A) játszották. Orbán Bencének köszönhetjük az előadás videó- és hanganyagának összeállítását is.
  • Farsang Flóris „megfejelte” szereplését azzal, hogy még egy kategóriában, magyar és orosz nyelvű versmondásban is részt vett az országos döntőben. Az eredmény nem is maradt el: az összesített versenyben Farsang Flóris érdemesnek bizonyult a fődíj elnyerésére: egy háromhetes oroszországi táborozásra a Fekete-tenger partján.
  • A jelenetet kategóriában pedig csapatunk hozta el az első helyezést. Közülük Pieczka Zsuzsanna is megkapta a lehetőséget a táborozásra, így ketten képviselik iskolánkat a nemzetközi táborban.

Minden résztvevőnek gratulálunk teljesítményéhez!
A táborozóktól pedig ősszel várjuk az élménybeszámolót!

Kiss Andrea Tímea
orosz szakos tanár, felkészítő

Ha tetszett, küldd tovább:
fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial