Siker akrobatikus táncban

Iskolánk 7.b-s diákja, Bárány Blanka I. helyezést ért el a 2018. 11.11-én megrendezett Ritmuscsapatok Akrobatikus Táncok Őszi Bajnokságán és Kvalifikációján az Akrobatikus látvány „B” kategóriában. 
Gratulálunk!

Rendhagyó gazdasági óra a 9.a osztállyal

2018. november 7-én a Budapesti Értéktőzsdén vettünk részt egy tanórán, a látogatás egy nagyjából 60 perces, interaktív előadásból állt, ahol pénzügyi, gazdasági és tőkepiaci témákról hallhattunk. Ezt követően a BÉT kereskedésnyitó csengőjét próbálhatták ki a diákok és a végén egy csoportkép is készült róla.

Read More

Szombati iskolaszünet

Tisztelt Szülők, Érdeklődők!

Gimnáziumunkban 2018. november 10-én (szombaton) nem lesz tanítás, tehát a diákok nem jönnek iskolába. Ezen a napon az ügyintézés is szünetel.

Iskolavezetés

Fogadóóra

Tisztelt Szülők!

Iskolánkban az idei tanév első fogadóórájára 2018. november 6-án (kedden) kerül sor 16:00 és 18:00 között. 
Mivel a régi, kisgimnázium helyén a parkolót már nem tudják igénybe venni a kültéri edzőkomplexum építése miatt, így azt javasoljuk az autóval érkezőknek, hogy az iskola sportudvarát, illetve a környező utcákat vegyék igénybe parkolásra. 
Felhívjuk a figyelmet, hogy sportudvar kapacitása korlátozott, így érdemes korábban jönni, hogy biztosan legyen hely. Kérjük arra is figyeljenek, hogy a Színes étteremmel szemközt, a gimnázium kerítésénél nem lehet megállni! Ha valaki mégis ott parkol, annak büntetés lehet a következménye.

Read More

Őszi szünet

2018. október 27. és 2018. november 4. között jön egy kis fellélegzés, pihenés, mivel ebben az időszakban őszi szünetet tartunk. Az iskola zárva lesz. A szünet utáni első tanítási nap 2018. november 5. (hétfő).
A szünet idejére minden diákunknak jó pihenést, kellemes időtöltést, feltöltődést kívánunk.

Iskolavezetés

Memorable Dates 2018

Ezt a versenyt iskolánk angol nyelvet tanuló diákjainak hirdetjük meg, amelynek célja az angolul beszélő országok nevezetes eseményeinek (kulturális, történelmi, egyéb hagyományainak) alaposabb megismerése.

Read More

Aranyérem hullahopban

Iskolánk 8.b osztályos tanulója, Tóth Balázs I. helyet ért el a 16. Fitparádén, a Hullahopp I. korcsoportos versenyzők között. Ügyes voltál Balázs! Csak így tovább!

Szombati tanítási nap

Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!

2018. október 13-án (szombaton) tanítási nap lesz az intézményünkben, amellyel ledolgozzuk az október 22-i hétfői napot A diákoknak hétfői órarend szerint tartjuk az órákat. A buszjáratok indulása miatt minden órát megtartunk. Ebédelni a megszokott rend szerint lehet a menzás diákoknak.

Iskolavezetés

Az őszi papírgyűjtés eredménye

2018. szeptember 25-27. között az iskola sportudvarán az előző évek hagyományainak megfelelően idén is papírhulladékot gyűjtöttünk. A program évről-évre sikeresebb. Diákjaink és szüleik is egyre lelkesebben támogatják az iskolát. Ezúttal csaknem 5 tonnával több papírt sikerült összegyűjteni, mint tavaly.

Read More
Ócsai Bolyai János Gimnázium
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.