Hollósi Dániel, a NEB munkatársa, tartott iskolánkban előadást Magyarok szovjet fogságban – GULAG és a GUPVI rendszerek a Szovjetúnióban címmel a végzős diákoknak az emléknap alkalmából.
Prezentációjával kiegészített bemutatójában elmondta, hogy miért is volt a XX. század tragédiája a magyarok korabeli elhurcolása, miért fontos emlékezni, miközben, anno, nem lehetett róla beszélni, sokan hallgattak róla, akik túlélték a megpróbáltatásokat, kényszerű hallgatásba merültek.
Kényszermunka- és internálótáborok jöttek létre- szabadságjoguktól számtalan embert megfosztottak, a korabeli ideológia szerint az ember csak „szám, munkaeszköz”. Teljes hálózatok alakultak ki (fő)parancsnokságokkal, az emberek vagy bírósági peres eljárás alapján vagy ítélet nélkül kerültek hadifogoly- vagy internáló táborokba.
Ahogy haladt előre a Vörös Hadsereg, sokan, a polgári lakosság tagjai közül is, kerültek efféle helyekre, indultak ruha, élelem nélkül útnak, elhurcolták őket (először a német származás miatt). 40-50, 400-500-, majd 2000 fős menetoszlopok jutottak gyűjtőtűborba, javarészt politikai szűrés kapcsán is, 3-10 napnyi gyalogmenet után érkeztek meg egy vasútvonal közeli helyre, lehetőleg laktanyához (ahol akár még várakozni is kellett). A hely túlzsúfolt lehetett, az emberek éheztek, víz- és higiéniai hiány volt jellemző, illetve a járványok (70.000 fogoly már Magyarországon meghalt)- ezek közül kiemelkedő a ceglédi hadifogolytábor.
Read More