Bolyai Iskolák Találkozója

Bolyai Iskolák Találkozója

4 ország, 9 iskola, 45 gyerek, 4 nap és egy név: Bolyai.

Az idei találkozó immár 17. alkalommal került megrendezésre Aknaszlatinán.
Ha az ember először vesz részt egy ilyen találkozón, hamar rájön, hogy ez sokkal többről szól, mint egy egyszerű összejövetel: összetartásról, új tapasztalatokról, új barátokról és persze felejthetetlen emlékekről.
A csapattal igyekeztünk legjobb tudásunk szerint felkészülni a találkozóra, majd helytállni az iskolák közötti barátságos versenyeken és különféle vetélkedőkön. Habár egy verseny zajlott, mindenki egyformán örült a saját és mások sikerének.
Ez a négy nap ugyan nem tűnik rengetegnek, a végén mégis úgy éreztük, mintha a többi bolyais diákot már hosszú idő óta ismernénk. Hamar megtaláltuk a közös hangot és rengeteg dolgot megtudtunk a többi iskoláról, az ottani programokról és eseményekről.
Egy olyan kirándulásban lehetett részünk, amelyhez hasonlóban még sosem. Megtapasztalhattuk, milyen nagy szeretet és szoros kapcsolat van a Bolyai nevet viselő iskolák között. Ez abban is megmutatkozott, amikor a búcsúvacsorán minden diák és tanár közösen táncolt és elénekelte az Ismeretlen Arcok együttes Nélküled című dalt. Ezen az éjszakán és a négy nap során igazán átélhettük, milyen rendkívüli érzés is bolyais diáknak lenni.
Mint minden búcsú, így a mostani is nehéznek bizonyult. A hazatérés estéjén, egy nagy csoportos öleléssel köszöntünk el egymástól Budapesten és kívántunk jó utat mindenkinek. Reméljük jövőre itt Ócsán is hasonló sikerekkel tudjuk majd megszervezni a következő találkozót és átadhatjuk azt az élményt, amit mi átélhettünk.

Ha tetszett, küldd tovább:
fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial