Nagy a nyomás rajtunk
A Fizika Mindenkié 4.0 rendezvény sorozat keretében, az idén is lesznek fizikai kísérletek Ócsán!
A téma: a nyomás.

A Fizika Mindenkié 4.0 rendezvény sorozat keretében, az idén is lesznek fizikai kísérletek Ócsán!
A téma: a nyomás.
A Mozgáskorlátozottak Ócsai Szervezete 2018. március 24-én szombaton 9 órától ismét megrendezi a Halászy Károly Általános Iskolában a XX. parasportnapját.
Erre a rendezvényre várjuk a közösségi szolgálatot teljesíteni kívánó diákok jelentkezését a gimnázium titkárságán.
Iskolavezetés
Tisztelt Szülők, Kedves Felvételiző Diákok!
Az alábbi linkeken megtekinthető az iskolánkba beadott felvételi jelentkezések alapján egy ideiglenes rangsor. Fontos, hogy a rangsorban elfoglalt hely nem végleges, mivel egy tanuló több tagozatra és esetleg más intézménybe is beadhatta jelentkezését. Ez azt jelenti, hogy az ideiglenes rangsorban elfoglalt helyről a tanuló lényegesen előbbre kerülhet és felvételt nyerhet intézményünkbe.
A lista az összes olyan tanulót tartalmazza, aki valahányadik helyen megjelölte a gimnáziumunkat. A listában a diákok neve helyett az oktatási azonosítójukat adtuk meg, amely szerinti keresést meggyorsíthatja a CTRL+F billentyű használata.
A 2018. március 21-22-i időszakban a diákoknak még lesz lehetőségük, hogy a jelentkezésnél megadott iskolák közötti sorrendet megváltoztassák (új iskolát viszont már nem adhatnak meg).
Hatévfolyamos gimnáziumi osztály – Tagozatkód: 0002
Négyévfolyamos gimnáziumi emelt óraszámú gazdasági osztály – Tagozatkód: 0001
Négyévfolyamos gimnáziumi emelt óraszámú idegennyelvi osztály – Tagozatkód: 0003
Iskolavezetés
Kedves Diákok!
Kiegészítő információk a Bolyai napról:
Reggel az aulában egy rövid megnyitóval indul a nap.
A szombati napon a programokra jelentkezett diákoknak abba a terembe kell menniük, amelyikben az adott foglalkozás lesz.
Ezen a napon lesz menza, tehát a menzás diákok mehetnek ebédelni!
A március 14-re tervezett sportéjszaka a programok sokasága miatt egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.
Az idei Bolyai nap tervezett programjai a következők:
Tisztelt Szülők, Kedves Felvételiző Diákok!
Azon diákok számára, akik megjelölték iskolánk emelt óraszámú idegen nyelvi (angol, német) képzéssel induló osztályát (tagozatkód: 0003), szóbeli felvételi elbeszélgetésen kell részt venniük.
A felvételi beszélgetésre 2018. február 22-én (csütörtökön) 12:30-tól kerül sor iskolánkban. Kérjük a felvételiző diákokat, hogy a megjelölt időpontban a központi épület földszintjén jelenjenek meg.
Magyarból és matematikából ismét kiváló eredményeket szereztek diákjaink.
A Lotz János szövegértési és helyesírási versenyen országos döntőbe jutott Horváth Blanka Lujza (8. évfolyamos) és Jamnitzky Jázmin Csenge (10 évfolyamos).
A Varga Tamás Matematikaversenyen Tóth Balázs (7.b) nagynevű gimnáziumok tanulói mellett lett országos döntős.
A Nemes Tihamér Országos Informatika Tanulmányi Verseny – Alkalmazás kategóriájában Bikkes Katica 10.b és Réti Bence 10. a osztályos tanulók az országos döntőbe jutottak.
Szorítunk a diákoknak, és sok sikert kívánunk felkészítő tanáraiknak: Csengődi Erikának, Rózsáné Motkó Editnek, Vinkovics-Farkas Kingának és Endrédiné Márkus Erikának!
Hulladékból termék címmel kiállítás nyílt ma a gimnázium aulájában. A Magyar Természetvédők Szövetsége és a Zöld Kör munkatársai tárlatvezetést tartottak a 9.c osztály diákjainak. Az interaktív kiállítás bemutatásával a hulladékcsökkentés és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A kiállítás 2017. február 12-ig megtekinthető az iskolában.
Éger Gyöngyi
etika tanár
Varga Ágnes tanulónk a paksi Országos Twirling Versenyen a „B” serdülő kategóriában I. helyezést ért el.
Gratulálunk!
Tisztelt Szülők, Kedves Érdeklődők!
Emlékeztetjük Önöket, hogy iskolánk az idén is megrendezi a már hagyományosnak mondható Bolyais Öregdiákok Jótékonysági Bálját, melyre ezúton szeretettel meghívjuk Önöket is! (Jelentkezés, regisztrálás: rozsa@bogim.hu)
Támogathatja is a Bált és az általa kitűzött célt tombolafelajánlásával, illetve támogatói jegy vásárlásával. Jó lehetőség erre a február 6-i fogadóóra. Segítségüket, felajánlásaikat előre is köszönjük.
Iskolavezetés