Újabb matekos eredményeink
A matematikában versenyző diákok az utóbbi időben is számos versenyen vettek részt. A következőkben ezek eredményeiről szeretnénk hírt adni:
Varga Tamás Matematikaverseny
Három fordulós verseny, amelyen 7. és 8. évfolyamos diákok versenyeznek. Öt feladatot kell teljes részletezéssel kidolgozniuk. Az első fordulóban 120 perc, a másodikban 150 perc, a harmadikban 180 perc áll rendelkezésükre, hogy megoldják a feladatokat.
A döntőbe az ország 100 legjobban teljesítő tanulóját hívták meg. Iskolánkat a 7.b osztályból két tanuló, Klacskó Milán Zoltán és Nemeshegyi Hunor képviselte. Nemeshegyi Hunor (17.pontszámmal) 31.helyen végzett. Gratulálunk diákjainknak! További sikereket kívánunk nekik!
Felkészítő tanáraik: Rózsáné Motkó Edit és Faludy Zsanett.
Nemzetközi Magyar Matematikaverseny
2026. április 30.-május 3. között került megrendezésre a VIII.NMMV nemzetközi döntője Kecskeméten. A négynapos rendezvényen azok az 5-8.osztályos diákok vehettek részt, akik a Megyei Matematikaversenyen 1. helyezést értek el határon innen és túl. A kétfordulós döntőt péntek és szombat délelőtt írták a versenyzők, akik Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkeztek. A versenyzés mellett különböző programokon vettek részt a diákok, ismerkedtek Kecskemét városával, logikai játékokat játszottak és táncolhattak a táncházban. Iskolánk 7.b osztályos tanulója Nemeshegyi Hunor, a megyei kiváló eredmény után, a döntőn is szépen szerepelt, 18.helyen végzett. Gratulálunk neki!
Felkészítő tanárai: Rózsáné Motkó Edit és Faludy Zsanett.
Kecske Kupa Matematikaverseny
Három fordulós matematika csapatverseny, ahol nemcsak a tudás, hanem a taktika is számít. Fontos, hogy a 4 csapattag jól tudjon együtt dolgozni, és jól kiegészítsék egymást. Az első két forduló összesített eredménye alapján a körzetek első helyezettjei jutnak a döntőbe. Iskolánkból a 7.b osztály NONAME csapata vett részt a 2026. május 16-án megrendezett kecskeméti döntőn, ahol a 7. évfolyam 30 résztvevő csapatából országos 5 helyezést értek el.
Csapattagok:
Faludy László
Klacskó Milán Zoltán
Nemeshegyi Hunor
Süveges Ákos

Gratulálunk diákjainknak! További sok sikert!
Felkészítő tanáraik: Faludy Zsanett és Rózsáné Motkó Edit.
