Twirling eredmény
Iskolánk tanulója, Varga Ágnes, a Pakson megrendezett Országos Twirling Versenyen a „B” serdülő kategóriában III. helyezést ért el. Gratulálunk!

Iskolánk tanulója, Varga Ágnes, a Pakson megrendezett Országos Twirling Versenyen a „B” serdülő kategóriában III. helyezést ért el. Gratulálunk!
2018. április végén rendezték meg az atlétikai diákolimpia megyei döntőjét. A versenyen Papp Tamás 9.b osztályos tanuló az V. korcsoportban távolugrásban és 110 m-es gátfutásban is I. helyezést ért el. Gratulálunk Tomi!
„…minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam…” (II. Rákóczi Ferenc)
Iskolánk, korábbi hagyományainknak megfelelően idén is megemlékezett II. Rákóczi Ferenc születésének 342. évfordulójáról. Az eseményen a 10. évfolyam diákjai vettek részt. A humán munkaközösség által készített kisfilm megtekintése után Dommers Alexandra és Suta Zsuzsanna 10. b osztályos tanulók helyeztek el koszorút a fejedelem emlékművénél.
Zsákai Dávid
történelem tanár
A Digitális Témahét programsorozat kapcsán, a nyolcadikos és kilencedikes diákjaink a biztonságos internethasználatról hallhattak előadást, Safer Internet címmel. Az előadást Koós Judit, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkatársa tartotta.
Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!
Az alábbi linkeken megtekinthető az iskolánkba felvételt nyert diákok listája.
001 – Négyévfolyamos gimnáziumi (‘A’) osztály
002 – Hatévfolyamos gimnáziumi (‘B’) osztály
003 – Négyévfolyamos gimnáziumi (‘D’) osztály
A felvételi eredményről szóló értesítéseket 2018. április 27-ig postára adjuk.
Az elmúlt hétvége igazi éremesővel telt iskolánk diákjai számára. Számos versenyen sikerült tanulóinknak szép eredményeket elérni, amik a következők:
Gratulálunk minden diákunknak a szép eredményekhez!
Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!
Bízunk benne, hogy az utóbbi időben a menzán történt változtatások és fejlesztések mindenki megelégedésére szolgálnak. Szeretnénk, ha a korábbiakhoz hasonlóan, minél több diákunk ebédelne a menzán.
Amennyiben valaki mégis szeretné lemondani, a következő helyen lévő nyomtatvány kitöltésével és leadásával tudja ezt megtenni. A lemondás csak ezen dokumentum leadásával tehető meg! Fontos változás, hogy már nemcsak a következő hónaptól mondható le a menza, hanem akár a következő héttől is.
A 2017/2018-as tanévben április 9-től 13-ig tart a Digitális Témahét, melynek fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és a technológiával támogatott tanulás elterjesztése a közoktatásban. A témahét programja iskolánkban:
2018. márciusában szervezték meg a Varga Tamás Matematikaversenyt, melyen a Dél-Pest megyei fordulón iskolánk 7.b-s tanulója, Tóth Balázs az I. kategóriában 1. helyezést ért el.
A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen is szépen szerepeltek diákjaink.
Gimnáziumi 11. kategóriában
Gedai András Máté országos szinten 25., megyei szinten 1.,
Hajdu Ákos országos szinten 31., megyei szinten 2. helyezést ért el.
Gimnáziumi 10. kategóriában megyei szinten
Bikkes Katica 6.,
Varga Krisztina 16. helyezést érte el.
Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Rózsáné Motkó Editnek a szép eredményekhez.
2018. április 14-re az Ócsai Halászy Károly Általános Iskola által megrendezésre kerülő Szülők-Nevelők Báljára várjuk diákok jelentkezését közösségi Szolgálat teljesítésére.
Jelentkezni a titkárságon lehet.