Kiállítási meghívó

Tisztelt Érdeklődők!

Szeretettel meghívjuk iskolánk diákja, Balázs Gábor Gergő (12.d) csillagászati fotóiból készült kiállítás megnyitójára.

Időpont: 2022. március 24. (csütörtök) 16:00.
Helyszín: Ócsai Bolyai János Gimnázium

Bolyaisok közössége

 

  • márc, hét, 2022

Ismét siker az „élő klasszikusok” orosz nyelvi prózamondó versenyen

Két év kihagyás után 2022-ben Magyarországon ismét megrendezésre került az „Élő klasszikusok” Orosz nyelvi prózamondó verseny.
Az országos döntőben „Orosz, mint idegen nyelv” kategóriában ebben az évben is gimnáziumunk tanulója hozta el az első helyet.
Varga Viktor 10.b osztályos tanuló (a képen balra) ezzel a teljesítménnyel kivívta a jogot, hogy a másik két kategória nyerteseivel együtt képviselje hazánkat a nemzetközi mezőnyben.

Szeretettel gratulálunk az eredményhez és további sikereket kívánunk!

Kiss Andrea Tímea
felkészítő szakanár

  • márc, csü, 2022

Az utóbbi időszak versenyeredményei

Antóci Tamara és Papp Márton 7.b osztályos tanulóink először vettek részt német nyelvi megmérettetésen, és a Hallo Deutschland! Országos német nyelvi projektversenyen máris a 2. helyet szerezték meg.
Szeretettel gratulálunk az elért eredményhez, további sikereket kívánunk nekik és felkészítő tanáruknak, Kiss Andrea Tímeának!

 

 

 

Kovács Barnabás 9.b osztályos diákunk a Kyokushin Karate Kumite diákolimpiai versenyen ifjúsági korcsoportban az országos elődöntőben I. helyezést ért el. Gratulálunk az elért eredményhez!

A Diákolimpia fiú röplabda V-VI. korcsoportjában iskolánk csapata a III. helyezést érte el. 
Csapattagok: Dániel Tibor, Nagy Balázs Dániel, Kozma Illés, Szabó Máté, Keserű Máté, Vincze Bálint, Tóth Vince, Miklósváry Áron. Felkészítő tanáruk Buzek Szilvia.
További sok sikert fiúk!

Ideiglenes felvételi jegyzék 2022-23-as tanévre

Tisztelt Érdeklődők!

Az alábbiakban közreadjuk a következő tanévre vonatkozó ideiglenes felvételi jegyzéket, mely nem egyenértékű a végleges felvételi jegyzékkel. Ez a lista arra alkalmas, hogy a diák megtudja, mennyi pontot szerzett a felvételi eljárás során, illetve jelenleg hol áll az adott tanulmányi területre jelentkezettek  sorrendjében.

A jegyzékben a diákot az oktatási azonosító vagy a jelentkezési lapon megadott jelige azonosítja. Mivel a rangsornál megadott értékek nem véglegesek – hiszen annak függvényében, hogy a diákok hány helyre adták be jelentkezésüket -, a sorrend elfoglalt helye változhat. Ez azt jelenti, hogy az ideiglenes rangsorban lévő pozícióból a tanuló előbbre is kerülhet, és akár felvételt is nyerhet intézményünkbe. A listában az ‘E’ betűvel jelzett tanulók elutasításra kerültek, mivel nem vettek részt a kötelező szóbeli meghallgatáson.

A ténylegesen felvételt nyert tanulók listáját intézményünk várhatóan 2022. április 22-ig kapja meg a győri Felvételi Központtól. Iskolánknak április 29-ig kell a diákokat kiértesíteni a felvételükről vagy az elutasításról.

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a 2022. március 21-22-én van lehetőségük a diákoknak, hogy a jelentkezésnél megadott iskolák közötti sorrendet megváltoztassák, vagy akár adott iskolán belül új  tanulmányi területet adjanak meg (Ez utóbbi esetben az érintett középiskolával is kell egyeztetni!) Új iskola megadására, megjelölt tanulmányi terület törlésére viszont nincs lehetőség.
Kérjük Önöket, hogy változtatási szándékukat jól gondolják meg. Tapasztalataink szerint nem éri meg változtatni az előre kialakított sorrenden.

Hat évfolyamos gimnázium – 0020 tagozatkód – ‘B’ osztály
Négy évfolyamos gimnázium – 0010 tagozatkód – ‘A’ osztály
Négy évfolyamos gimnázium  – 0031 és 0032 tagozatkód – ‘C’ osztály

Zrínyi verseny eredményei

Gimnáziumunk az idén is részt vett a MATEGYE által hirdetett Zrínyi Ilona Matematika Versenyen.

A Dél-Pest megyei fordulóban Csóka Ármin (8.b) a 8. osztályosok között első helyet, Antal Simon (10.b) pedig a 10. osztályosok között a hatodik helyet érte el. 
Ármin ezzel a teljesítményével bejutott az országos döntőbe is.

Gratulálunk a diákoknak!

Mi is segítsünk a kárpátaljai magyaroknak és a háború elől menekülőknek!

Mindannyian tudjuk, hogy Kárpátalja lakosai nehéz helyzetbe kerültek az utóbbi napokban. Mi abban szeretnénk segíteni, hogy a sok élelmiszer és egyéb adomány mellett pénzzel támogatjuk az ott élő családokat. Ha Ön is csatlakozik hozzánk, akkor ezt a következő számlaszámra való utalással teheti meg.

Számlaszám: 11742348-21455979  (Kárpátaljai Családokért Egyesület)

A pénzadományokat a helyi magyarok, családfenntartó nélkül maradt családok és menekültek ellátására, az ingyenkonyhák fenntartására fordítják.
Segítsünk közösen!

Elsőség a Megyei Matekversenyen

Iskolánk az idei évben is részt vett a MATEGYE által szervezett Megyei Matematikaversenyen, melyen két diákunk is első helyezést ért el.

Kulcsár-Tasi Milán (9.b) a 9. évfolyamos gimnazisták, míg Tóth Balázs (11.b) a 11. évfolyamos gimnazisták kategóriájában ért el első helyezést.

Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáruknak, Rózsáné Motkó Editnek a szép eredményhez!

Felvételi jelentkezési lapok beküldése; szóbeli elbeszélgetés beosztása, időpontjai

Tisztelt Szülők, Gondviselők! Tisztelt Érdeklődők!

A szóbeli elbeszélgetésről:

Szóbeli felvételi 1. pótnapjára szóló beosztás letöltése
(A beérkezett jelentkezési lapok és az első napon részt nem vett diákok alapján készült beosztás.)
(Kérjük, hogy amennyiben nem találja gyermekét a listában, vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon vagy e-mailben!)

Szóbeli elbeszélgetésen CSAK azon nyolcadikos diákoknak kell részt venniük, akik az emelt óraszámú nyelvi osztályunkat jelölik meg (0031 vagy 0032 képzési terület). Az ő esetükben a jelentkezési lapok beérkezését követően történik meg a felvételi beszélgetésre való beosztás, melyről NEM küldünk ki külön értesítést, behívót. A beosztást a diák oktatási azonosítóját megadva a honlapunkon fogjuk közzétenni, időpont szerinti beosztásban. Kérjük, kísérjék figyelemmel a honlapon megjelenő tartalmakat!

A szóbeli felvételi napja 2022. február 22. (kedd). Ezen a napon már reggel 8:00-tól várjuk a diákokat a beosztás szerinti időpontokra. Fontos, hogy a járványügyi szabályok miatt az épületbe szülők, kísérők nem léphetnek be! 

Azok, akik a fenti napon valamilyen okból kifolyólag nem tudnak megjelenni, feltétlenül jelezzék ezt felénk telefonon vagy e-mailben. Számukra két pótnapot tudunk biztosítani.
Első pótnap: 2022. március 2. (szerda) 14:10;
Második pótnap: 2022. március 7. (hétfő) 14:10.

A nyelvi osztályba való jelentkezés feltétele a szóbeli meghallgatáson való részvétel. Ennek hiányában a jelentkezést el fogjuk utasítani. 

Egy kis segítség a szóbeli meghallgatás képleírás részéhez: Angol nyelv, Német nyelv

Jelentkezési lapok beküldése:
2022. február 21-ig lehet beküldeni a középfokú intézményekbe a hatodikos és nyolcadikos diákok jelentkezési lapjait. Kérjük Önöket, hogy az Oktatási Hivatal oldalán kitöltött, majd kinyomtatott és aláírt jelentkezési lapok mellett feltétlenül küldjék el mellékletként:
– a jelentkező diák központi felvételin szerzett értékelőlapját;
– hatodikos diák esetében az ötödik év végi, hatodik év félévi bizonyítványok másolatát!

Ezen mellékletek hiányában sajnos nem tudunk felvételi pontot számítani a diáknak! Azok, akik már elküldték jelentkezésüket, de pótolni szeretnék a fentiek bármelyikét, kérjük szkennelve (lefotózva) küldjék el a gimnázium e-mail címére (gimi@bogim.hu).

Iskolavezetés

Központi felvételi eljárás – 2. szakasz

Tisztelt Érdeklődők!

A központi írásbeli dolgozatok megírásával véget ért a 2022/23-as felvételi eljárás első része. A diákok a múlt héten megtekintették a dolgozatokat, most az észrevételezett dolgozatok felüljavítása zajlik. A hatodikos diákok esetében a megtekintéskor már átadtuk az értékelő lapokat. A nyolcadikos diákoknál az értekelőlapokat az általános iskolájukba küldjük meg postai úton (az észrevételezett dolgozatok esetében az esetleges módosítások átvezetése is meg fog már jelenni).

FONTOS: Azzal, hogy a diák megírta a központi írásbeli dolgozatot és megkapta az értékelőlapját nem azt jelenti, hogy ezzel már jelentkezett is az adott középiskolába!

Read More

Féléves fogadóóra

Tisztelt Szülők, Gondviselők!

A jelenleg is érvényes vírushelyzet és az érvényben lévő jogszabályok alapján a 2022. február 1-re meghirdetett félévzáró fogadóóránkat „ONLINE” formában szervezzük meg!

Erre az eseményre 16:00 és 18:00 óra között kerül sor, melyre az alábbi felületen foglalhatnak helyet a kiválasztott pedagógushoz.

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy egy időpontfoglalás 10 perc kommunikációt jelent a kiválasztott pedagógussal. Amennyiben több időt venne igénybe a találkozó, kérjük beszéljenek meg a kollégákkal egyéni időponto(ka)t!

A foglalás menete: Read More

Ócsai Bolyai János Gimnázium
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.