Beszámoló a német kirándulásról
Ezalkalommal Nagyné Dorogi Csilla tanárnővel Budapestre mentünk el június 6-án egy újabb érdekes és élvezetes kirándulásra, ahova most Körmendy Zsuzsa tanárnő és a tizedikes csoportja is velünk tartott.
A programunk a következő volt:
Először is a Mc Donald ’s – ba mentünk el reggelizni. Onnan elindultunk az első helyszínünkre, amely a Sziklakórház és Atombunker Múzeum volt. Megérkezve, először tartottak nekünk egy előadást, elfelejtett zsidómentő hősökről, akik Budapesten tevékenykedtek a II. világháború alatt. Már rögtön ebből az előadásból nagyon sok mindent tanulhattunk. Borzastóan érdekes volt. A következőkben aztán körbevezettek minket a Sziklakórház hatalmas komplexumán. Rengeteg viaszbábu segítségével mutatták be az 1940-es és 1950-es évek korszakát. Fontos kiemelni, hogy minden tárgy (korabeli orvosi eszközök, berendezések, stb.), amit ott bemutatnak, eredeti és ténylegesen átvészelte a világháborút, illetve az 1956-os forradalmat. Vannak viszont különleges termek is, amelyek pont a háború és a forradalom pusztítását mutatták be. Megemlíteném azt, hogy a Sziklakórházhoz tartozó barlangrendszer jelentős része le van zárva a látogatók előtt, de még így is hatalmas a bejárható rész, ahol sokat gyalogoltunk. Szerintem, ez egy kiváló program, ami nem csak tanulságos, hanem érdekes is volt számunkra és nagyon jól kapcsolódott a német országismereti óráinkon tanultakhoz.

