Központi írásbeli felvételi 2019

2019. január 19-én (szombaton) kerül sor a 2019/2020-as tanévre szóló központi írásbeli vizsgákra. Ezen a napon 10:00 órától írják meg a hatodikos és nyolcadikos jelentkezők magyar nyelv és irodalomból valamit matematikából az írásbeli feladatlapokat.

Azoknak a diákoknak, akik iskolánkban írják meg a dolgozatokat, már kiküldtük, illetve átadtuk a az írásbeli felvételire szóló behívó leveleket.

Arra kérjük a felvételizőket és a velük érkező szülőket, hogy a vizsga napján legkésőbb 9:30-ra érkezzenek meg, hogy a diákoknak legyen elég idejük megtalálni a termet és helyet foglalni ott. A vizsgára hozzák magukkal a behívó leveleket és egy fényképes igazolványt (pl.: diákigazolvány, személyi igazolvány, útlevél). Ezeken kívül tollat, ceruzát, radírt, vonalzót, szögmérőt használhatnak munkájuk elkészítésekor, számológépet viszont nem! Kérjük, hogy a mobiltelefonokat kikapcsolt állapotban tartsák az írásbeli vizsgák teljes időtartalma alatt.

Idén a központi írásbeli felvételi vizsga – az intézményünkbe jelentkezők igen nagy létszáma miatt – a gimnázium valamennyi tantermét érinti. A szülő(k) / gondviselő(k) számára így nem tudunk megfelelő számú várakozó helye(ke)t biztosítani! Ahhoz, hogy a vizsgázók a lehető legnyugodtabb körülmények között írhassák meg dolgozataikat, tisztelettel arra kérjük Önöket, hogy a vizsga ideje alatt hagyják el a gimnázium épületét!

Felhívjuk a figyelmüket arra is, hogy a középiskolához tartozó parkoló kapacitása korlátozott, ezért aki teheti, tömegközlekedéssel, a helybeliek pedig gyalogosan közelítsék meg a vizsga napján a gimnáziumot. A gépkocsival érkezőknek javasoljuk, hogy a vasútállomáson lévő parkolókban álljanak meg autóikkal. 

Az iskola Esze Tamás utcai oldalán, a kerítés mellett semmiképpen ne parkoljanak a gépjárművel érkezők, mert ezen a szakaszon megállni tilos van érvényben, így a parkolás pénzbüntetést von(hat) maga után! Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

A központi írásbelit követően indul majd a középiskolákba való jelentkezési eljárás, amiről hamarosan újabb információkat fogunk feltenni honlapunkra.

Iskolavezetés